Az egész még tegnap kezdődött. Pár kilométerre a céltól le lehetett volna vágni a hivatalos utat egy kb. 1 kilométeres közúti gyaloglással. A nyereség nem lett volna több pár száz méternél, de, mint utólag kiderült, le-fel meg tudtunk volna takarítani 50-50 métert. Azt délután, melegben már nagyon megérzi az ember. Dühöngtem egy sort, hogy ilyet többet ki nem hagyok. Reggel mi az első, ami szembejön? 1 km közúttal megtakarítható 1 km és 50 m fel. És micsoda közúttal!
Szóval rövidítettünk. Ezzel a mozdulattal a szállásról indulók mindegyikét beelőztük, meg is lepődtek, mikor utolértek minket.
Ezután következett Moissac. Ha valaki nem ismeri, talán elég, ha elmondom, hogy a VIII. században alapították az apátságot. Van egy olyan kerengője, ahol a kerengő mind a 76 oszlopának más a faragása. Elbóklásztunk köztük egy darabig. Pláne mikor láttuk, hogy a szabadban furcsán esik az eső. Szitál, de nagyon intenzíven. Délelőtt is bepróbálkozott már az eső, de mire beöltöztünk, elállt. Most nyugodtan megvárta a beöltözést, az elindulást és az ebédet, és csak utána állt el. De ez is elég volt ahhoz, hogy ne kívánkozzunk a hegymászós főútvonalra, inkább maradjunk az alternatív változaton:
Úgyhogy vagy 8 kilométeren keresztül balról volt a folyó, majd az ártér, egy töltés, tetején a platán fasor és a mi utunk, jobbra egy csatora, a túloldalán a vasút, majd a közút, ami mögött a dombok.
Napi gasztró
Mint emlitettem, esett az ebédünk alatt. Talán ennek (és az éhségünknek) tudható be, hogy az ebédünk csak az első falatok után került megörökítésre.
A vacsora narancsos sárgarépa leves volt, majd helyi étel: csirke, kacsa hús, kolbász, bab, vagyis a cassoulet. Ezt külön is megmutatnám, hogy került a 10 ember asztalára:
Utána sajt, joghurt.
Malause, 24 km, 7,5 óra