2026. június 9., kedd

06.09 Belül a 200 km-en!

Annyira felbosszantott a tegnap esti szállás lemondás, hogy ma egész nap ezzel foglalkoztam.Ez olyan jól sikerült, hogy a következő 3 nap már ok, a szombat megrendelve, várom a visszajelzését. Sőt,  közben egyet reggel még vissza is kell mondanom,  túlfoglalás történt. Pontosabban a kiszórt üzeneteimre hamarabb válaszolt a nem optimális hely, mint akit szerettünk volna. Végül ő is befutott, igy az előzőt majd visszamondom. Persze ebben a nagy kavarásban már értem, miért nehéz helyet találni, gondolom mások is foglalnak, amit érnek. Ja, és bejött egy új módi, szerintem direkt az én bosszantásomra: már vacsorát is foglalni kell. Két helyen is jelezték, hogy a kaját a település éttermében kell lefoglalni. Tiszta öröm az élet.

Még szerencse, hogy ma más dolgunk nem volt: dombok, szőlő, erdő és egy nem túl karakteres városka. Ez utóbbi pont arra volt jó, hogy megebédeljünk és megigyuk a déli kávét.




Igen, ez az utolsó drónnal készült. Itt alszunk ma, a nagy épület emeletén.
Ill. még egy dolog beugrott. Egy fotóművész a zarándokokat fotózta, a műveiből jópárat kiállítottak, stílusosan az út mellett:
És belül vagyunk az utolsó 200 kilométeren!

Napi gasztró 
Ebédre nem akartunk nagy kaját, a szendvics is már uncsi, úgyhogy ma quiche lett az ebéd, amit egy parkban fogyaszottunk el. Még egy kis süti is került a papírzsacskóra.

A vacsink nagyon érdekes és finom volt. A háziasszony mindhárom fogásnál elmondta, mit is kapunk. Persze a felére nem emlékszem, de próbáljuk meg. 
- zöldség leves: olivaolajjal, krutonnal és kaporral díszítve 
- sült csirkecomb, snidling díszítéssel, házi készítésű gombás tésztával, pirított zsemlemorzsával szórva
- desszert: sütemény friss sajttal, almapürével, gyümölcsökkel és olvasztott csoki díszítéssel.

 
A belgiumi francia vacsoratársaink szerint éttermi minőségű volt a menü. Egy francia pedig azt tudja!

Lanne-Soubiran, 19 km, 6,5 óra